2014. november 24., hétfő

Azeroth







Azeroth

A titánok folytatták a világok közötti barangolást és mindegyik bolygót külön külön megformáltak. A bolygókon hegyeket emeltek és völgyeket mélyítettek, valamint olyan fajokat, hoztak létre, kiknek feladata lett fenntartani a bolygó rendjét, ahogy a titánok tartották fel a univerzum rendjét és békéjét. 
Sok sok idő után a titánok elérkeztek egy világra, melyet később a rajta élők Azerothnak neveztek el. Miközben a titánok munkájukat végezték az ott lévő eredeti kontinensen találkoztak a gonosz Ősi Isteneket imádó elementálokkal, akik megfogadták, hogy kiűzik a titánokat a planétáról. A Pantheon rá lett kényszzerítve hogy háborút kezdjen az elementálokkal, akiket a legerősebb hadnagyok vezettek: Ragnaros, a Tűz ura, Therezane a Kőanya, Al'akkir a szélúr, és Neptulon a Hullámvadász. 
Kaoitukus erők szabadultak a világra és pusztítottak a háború alatt, de az elementálok, kiknek erejét a halandók fel sem foghatják, kevésnek bizonyultak a nagy-hatalmú titánok ellen, és egytől egyig elbuktak, citadellájuk pedig megsemmisült. Az Ősi Istenek, akik inkább tűnnek a bolygó parazitájának, mint isteneknek végül a föld mélyére lettek száműzve. Az elementálok az Ősi Istenek hatalma nélkül, mely összekötötte a lelküket a fizikai léthez, száműzve lettek egy mélységi síkra. 

Eme bolygón a titánok hosszú, hosszú korokon át formálták a földet, amíg végül megalkották a tökéletes kontinenst és annak közepébe egy energiáktól sziporkázó tavat mélyítettek. A tavat pedig az Örökkévalóság kútjának(Well of Eternity) nevezték el. 
Az energiákkal megtelt tó volt minden élet  forrása a planétán. Annak termékenysége táplálta a talajt és adta meg a lehetőséget, hogy a növények gyökeret vessenek a bolygó gazdag talajában. Idők múltán a bolygót növényzet, fák és megannyi bokor, virágféle borította be. Különböző lények, nagy testű emlősök, szárnyas madarak, hüllők, halak és megannyi vad járta a planéta tájait és vizeit. Mikor munkájuk utolsó alkonya is elérkezett, a titánok névvel illették meg a szárazulatot: Kalimdornak, azaz "Az Örök Csillagfény Földjének" hívták azontúl.

Mielőtt a titánok végleg elhagyták volna Azeroth világát, a bolygó leghatalmasabb lényeit megbízták a feladattal, hogy ügyeljenek Kalimdorra, és nehogy bármilyen erő megfertőzze annak békéjét. Akkoriban még rengeteg sárkány faj lepte el a földet, közülük emelkedett ki öt nagyobb család, kik elsőnek számítottak közöttük. A titánok ezeket a sárkánycsaládokat bízta meg ezzel a nemes feladattal. A Pantheon tagjai erejük egy-egy morzsáját a családok fejére ruházták, akiket azóta csak úgy ismernek, hogy Nagy Aspektusok, vagy Sárkányaspektusok. (Dragon Aspects). A titánok elhagyták Azerothot. 
Hamarosan trollok törtek elő Zandalarból és hatalmas birodalmakat építettek fel. (Gurabashi és Amani birodalmak) Amikor az Azj'aqir birodalom megjelent nyugaton a két faj háborúzni kezdett egymással. A trollok a háborúban vesztésre álltak, ám szerencséjük volt, az Azj'aqir birodalom két részre vált, Nerubiánokra és Qirajira. Az árnyélfék ősei (Kaldoreiek) is ekkor jelentek meg, és túljártak a trollok eszén, az Örökkévalóság Forrásánál hozták létre birodalmukat és annak erejét használták fel ellenük.

2014. november 20., csütörtök

A Lángoló Légió

A Lángoló Légió

Sargeras szívét megfertőzte a romlottság, mely oly nagy erejű volt, hogy testét és titáni alakját az eltorzította. Szeme, haja, szakálla tűzben égett, fémes bronzbőre repedezett lett és azon réseken át fortyogó gyűlölet hevült és lángolt. 
Sargeras őrült dühében kiengedte azokat a rabokat börtönükből, kiket korábban ő maga zárt be. A démonok meghajlottak előtte és elismerték őt vezérüknek és attól fogva minden erejükkel és tudásukkal a volt titánt szolgálták. 

Sergaras ellátogatott az Argus világára, ahol az ott élő eredárok népéből két bajnokot választott, kiknek feladata lett vezetni a démonok pusztító hordáit. Az egyik bajnok Kil'jaedan volt, kit a Megtévesztő névvel illettek, az ő feladata volt bejárni az univerzumot és a leggonoszabb fajokat szolgaságra bírni és betoborozni őket Sargeras seregébe. 

Archimonde, a Tisztátalan feladata pedig az lett, hogy a nagy erejű hadakat győzelmes viadalra vezesse, és elpusztítsanak minden fajt és élőlényt, kik nemet mernek mondani a sötét titán akaratának.
Sergaras behódoltatta a Nathrezim vámpírszerű nagy erejű fajait is, és az eredárok és a nathrezimek szintén szolgákat gyüjtöttek: pl: Mélyésg urait (Pit Lords) és az Ördögutyákat (Fel stalkers/ Könyörtelen vadászok).
A seregek összegyűltek és Sargeras nagy erejű sötét hadat állított fel, melyet Lángoló Légiónak keresztelt el és  elvezette őket a Sötét Mélységbe, hogy teljesítsék feladatukat, visszahozni a káoszt az univerzumba. A hadjárat során számtalan világ és bolygó esett el, számtalan faj pusztult ki, de Sargerasnak és a Lángoló Légiónak nem volt ellenfele. Sok faj ellenállt a hódítások során, de hiába, előbb utóbb a Légió felemésztette ezek életét és mai napig tovább terjed az univerzum sötétségben.

2014. november 15., szombat

A kezdetek

Senki nem tudja pontosan, hogy is keletkezett az univerzum, arról azonban hallani legendákat, hogy kik is kezdték el először felfedezni. Először a Titánok kezdték el felfedezni a világegyetemet, megalapították a Panteont, amelynek 7 tagja volt ( Seargeras, Eonar, Aggramar, Norgannon, Golganneth, Khaz'Goroth, Aman'Thul). Világról világra járták az univerzum sötétjét és az újonnan született bolygókat formálták az évmilliók során. Hegységeket teremtettek, tengeröblöket mélyítettek, belélegezhető eget, viharokat, esőt, szelet és felhőket alkottak. Olyan erőkkel ruházták fel a primitív lények különböző fajait, hogy azok a megformált planéták békéjét és rendjét megőrizhessék. 
Céljuk volt, hogy az univerzumba elhozzák a békét és a kiszámíthatóságot, hogy a későbbi fajok mindegyike békében éljenek.

De az univerzum egy sötét, távoli sarkában a Twisting Nether-ből (Torz Túlnan) démonok kezdték romba dönteni, mindazt, amit a titánok felépítettek. A Pantheon kinvezte Seargaras-t, hogy vegye fel a harcot a démonokkal és győzze le őket, állítsa meg pusztításukat. Seargaras erejével szemben senki nem tudta felvenni a harcot, mindenkin győzelmet aratott. Számolatlan millió éveken keresztül védelmezte az univerzumot a démonoktól. De a titánoknak volt egy gyengesége: nem voltak képesek a romlottság és gonoszság bármilyen formájának megértésére, ez okozta Seargaras bukását is. A démoni teremtmények által elkövetett szörnyűségekkel szemben állandóan szembesül és végül nem bírta tovább: mély zavarodottság, kétségbeesés és sötét örület nyelte el az elméjét.Végül arra jutott, hogy a titánok rendje hibás és a teremtés bukását ők maguk okozták, a magányos mindenséget a káosz és a romlás uralja. Elhatározta, hogy semmisé teszi mindazt, amit a titánok létrehoztak és lángba borítja a mindenséget.

Bemutatkozás

Sziasztok!

 Kaerlo vagyok és már 10 éve foglalkozok a Warcraft játékokkal és azok történelmével. Ezen a blogon szeretném minél több játékosnak, érdeklődőnek bemutatni a Warcraft csodálatos és hatalmas világát. 
Én személy szerint WoWozok már 9 éve, és Warcraft 3-mal illetve 2-vel játszom. Szoktam Warcraft-meccseket is nézni. Jelenleg az új kieggel (Warlords of Draenor) játszom. Megvan az összes warcraft könyv és képregény, amit valaha kiadtak magyarul. Az angol könyvekbe csak neten olvasgattam bele. 

Továbbiakban szeretnélek titeket elkalauzolni a Warcraft világába. Megismerkedünk hősökkel, meg legendás alakokkal, a történelem főbb eseményeivel, bemutatom a helyeket és azok történetét. 

Tartsatok velem!